Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről

Fogadásokat kötött a szakma, hogy melyik közműhálózat omlik össze előbb; a nyertes a víz lett, 10 évvel, utána a gáz, majd a villamos hálózat bedőlését várták – emlékszik vissza az Orbán-kormány alatt bevezetett rezsicsökkentés ágazati megítélésére a Magyar Villamos Művek (MVM) nyáron távozott vezérigazgató-helyettese. Tamáska József a Dellában elmondta, hogy a cégen belül a likviditásmenedzsmentnek komoly fejtörést okozott a napi ügymenetben a pénzügyi lyukak betömése. Arról is beszélt, hogy milyen jövő várhat a rezsirezsimre.

Mutyigyanú

Az MVM üzleti stratégiája nem tette volna lehetővé, hogy egy ilyen tranzakciót lefolytassunk – mondta a többszörös fordulatot hozó üzletről a Mátrai Erőműnél, amelynek szereplői közül Mészáros Lőrinc biztosan jól járt. Vendégünk tehát azt állítja, hogy a stratégiájuk alapján nem került volna sor az erőmű visszavásárlására a felcsúti milliárdostól. Lesz mit kivizsgálni ott is? – kérdeztük. Tamáska József válasza: „Hát, most mindent megvizsgálnak”.

Paks vs. MVM

Arról is beszéltünk, hogy Paks mint állam az államban működött az elmúlt években, az MVM-nek mint a tulajdonosi jogokat gyakorló holdingnak folyamatosan nagy erőfeszítésbe került a jog gyakorlásával járó feladatok ellátása, mert Paks vezetése nem mindig volt partner az együttműködésben.

A Mátrai Erőműnél talán csak a paksi területek vagyonkontrollja, eszközkontrollja és integrációja volt nehezebb a vállalatcsoportnak

– hangzik el a műsorban.

Légvár

Súlyos következményekkel járhatnak azok a megállapítások is, melyek szerint

az Orbán-kormány iparpolitikai irányváltását, az intenzív akku- és járműipari befektetéseket nem alapozták meg energiaipari stratégiák.

A problémát az jelentette, hogy miközben a jellemzően Ázsiából érkező gyáraknak a keleti országrészt szemelték ki, ott nem állt rendelkezésre elegendő energiaellátási kapacitás. Mintha a kormány előbb állapodott volna meg a befektetőkkel, és utána igyekezett volna hozzáigazítani az iparstratégiát az új helyzethez. Ez is számos kérdést felvet, például azt, hogy miért szipkázta ki az Orbán-kormány a cégből a nyereséget, ha közben elvárás volt az MVM felé a rendszerfejlesztés.

Tőzsdére lépés

Vendégünk szerint 7-8 hónap alatt tőzsdére lehetne vezetni az MVM-et, ennek előkészítése régóta napirenden van, de konkrét menetrend nincs. Annak, hogy ez eddig nem történt meg, az egyik magyarázata, hogy a cég jó nyereségtermelő képességgel rendelkezik, ezáltal biztos osztalékfizető, ami a tulajdonosnak – jelen esetben az államnak – fontos a költségvetési pálya finanszírozásához.

The post Mi nem vásároltuk volna meg a Mátrai Erőművet – volt MVM-es felső vezető beszélt Mészáros Lőrinc nagy üzletéről first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kapitány István: Nem mondtam le, és nem is fogok

Oroszország legnagyobb szerverközpontját támadták ukrán drónok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.04Ft
14 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 19:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.4Ft
14 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 14 Oct 2026 19:10 UTC
Latest change: 14 Oct 2026 19:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »