Orbán Viktor 14 év után újra közzétette a róla szóló titkosszolgálati dokumentumokat

„Sorkatonai szolgálatom első időszaka alatt megpróbáltak beszervezni, de ezt visszautasítottam, így a kísérlet sikertelenül végződött. Később folyamatos megfigyelés alatt tartottak engem, a feleségemet és ellenzéki társaimat. Az állampárt titkos nyomozásainak célszemélyei voltunk mindannyian.

Az is világosan kiderül a dokumentumokból, hogy a nyolcvanas évek elejétől mindenféle titkosszolgálati eszközt bevetettek ellenünk. Megfigyeltek, besúgókat állítottak ránk, lehallgató eszközöket telepítettek a munkahelyünkre, a lakásunkba, sőt, a hálószobánkba is”

– írja a Facebookon Orbán Viktor, aki közzétette a sikertelen beszervezésére vonatkozó, illetve a róla és feleségéről szóló megfigyeléseket összegző titkosszolgálati dokumentumokat.

A volt miniszterelnök feltehetően arra reagált, hogy újra téma lett Orbán állítólagos ügynökmúltja: Panyi Szabolcs rövidesen megjelenő, Barátság extrákkal – Putyin szolgálói és szolgálatai Magyarországon című, hamarosan megjelenő könyvében is előkerül a téma. Ungváry Krisztián történész azonban kedden arról posztolt, hogy továbbra sem bizonyítja semmi Orbán Viktor ügynökmúltját.

A dokumentumokat Orbán egyszer már közzétette: még 2012. április 5-én töltötte fel őket a honlapjára, azóta azonban már ezek nem elérhetőek.


Forrás

Érdekességek

Nem szándékos emberölés miatt indult nyomozás a spanyol focista ügyében, akit úgy letarolt az ellenfél kapusa, hogy belehalt

Egy balfék rendőr tűzijátékot lőtt fel a lovasok közé

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
04 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 05:05 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 04:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
04 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 05:05 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 04:57 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »