
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs János fideszes képviselőt Forsthoffer Ágnes házelnök, miután Pócs a november 3-i ülésen megpróbált utólag leadni egy szavazatot, amelyről elkésett. Forsthoffer csütörtöki Facebook-bejegyzése szerint a képviselő rendszeresen zavarja a parlament munkáját, és a korábbi figyelmeztetések ellenére sem változtatott a viselkedésén. A döntést Pócs csütörtök reggel átvette, nyolc napja van arra, hogy jogorvoslatot kérjen a Mentelmi Bizottságtól.
Az eset kedden, a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös üzleti jelentéséről tartott szavazáson történt. Miután lezárult a gépi szavazás, két tiszás képviselő jelezte, hogy nem működött a szavazógépük. Szavazataikat ezért külön rögzítették, majd Pócs János is jelentkezett, hogy az ő gépével is probléma volt. Amikor az ő szavazatát is feljegyezték, kisebb hangzavar tört ki az ülésteremben: Magyar Péter miniszterelnök felállva tiltakozott, mert állítása szerint Pócs a szavazás idején még nem is tartózkodott a teremben. Magyar csalással és az ülésvezető megtévesztésének kísérletével vádolta meg a képviselőt, és a házbizottság összehívását, valamint Pócs megbüntetését követelte. Az ülést vezető Hallerné Nagy Anikó végül megállapította, hogy Pócs nem adott le gépi szavazatot, ezért az utólag jelzett voksát sem lehet figyelembe venni.
Forsthoffer szerint Pócs később elismerte, hogy nem követte, mi történik az ülésteremben, de tagadta, hogy szándékosan meg akarta volna téveszteni az ülésvezetést. A házelnök ezt nem tartotta elfogadható magyarázatnak, különösen egy olyan politikustól, aki már az ötödik parlamenti ciklusát tölti. Mint írta, Pócsnak az üléstermi kijelzőről, a saját szavazógépéről vagy az elnöklő szavaiból is észre kellett volna vennie, hogy a szavazás már véget ért. „De ő sajnos nem figyelt…” – jegyezte meg Forsthoffer.

A házelnök szerint ráadásul korántsem ez volt az első alkalom, hogy Pócs megzavarta az Országgyűlés munkáját. A fideszes képviselő parlamenti repertoárjában a hangos bekiabálások mellett videózás, világító szemüvegben videózás, bingózás, rajzolgatás, provokatív könyv- és újságolvasás, valamint a Ház méltóságát sértő feliratok felmutatása is szerepelt. Forsthoffer azt is kifogásolta, hogy Pócs rendszeresen ki-be járkál az ülésteremből, közben pedig hangosan beszélget a páholyban ülőkkel. A képviselő emiatt már többször kapott szóbeli figyelmeztetést, és a szót is megvonták tőle. Legutóbb október 20-án írásban figyelmeztették, akkor a házelnök még abban bízott, hogy nem lesz szükség szankcióra.
Forsthoffer végül a három ülésnapos kitiltás mellett döntött. Indoklása szerint Pócs rendszeresen megsérti képviselői kötelezettségeit, ugyanakkor a keddi incidens nem befolyásolta a parlamenti döntés érvényességét, ezért a fokozatosság elvét alkalmazta. A házelnök akár hat ülésnapra vagy 15 naptári napra is kitilthatta volna a képviselőt.
Forsthoffer a posztjához egy rövid szómagyarázatot is fűzött, amelyben tisztázta a kitiltás és a kizárás közötti különbséget. Míg a kizárt képviselő továbbra is beléphet az Országházba, és a szavazásokon is részt vehet, a kitiltott képviselő az Országgyűlés és hivatalai épületeibe sem léphet be. Egyetlen kivétel a titkos szavazás, amelyen a házelnök által kijelölt helyiségben vehet részt.







