Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által létrehozott Nyitott Akták oldalon két találat is van Patyi András alkotmánybíróra. Hálózati nyilvántartó kartonja, az úgynevezett hatos karton szerint Patyi Andrást 1988. augusztus 5-én hazafias alapon szervezték be. A Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnöksége az ifjúságvédelem területén számított rá „Kocsis Márton” fedőnéven. A dokumentum szerint Patyi a KISZ-nek is tagja volt.

Az Alkotmánybíróságot is megkerestük.

Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül, hogy egy alkotmánybíró személyes adatai szerepelnek egy nyilvánosságra hozott hatos kartonon. Érdemben reagálni minden körülmény megismerése után fogunk

– közölte az Alkotmánybíróság megkeresésünkre.

Szerdán, harminchat év után nyilvánossá váltak az előző rendszerben ügynökként beszervezettek adatai.

The post Semmiképpen sem hagyható figyelmen kívül – reagált az Alkotmánybíróság Patyi András beszervezésére first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Számos ismert személy, művészek, tudósok és volt miniszterek is szerepelnek az ügynökaktákban

A román elnök az AfD-vezér románellenes megnyilvánulásának visszavonását kéri

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 03:05 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 02:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 03:05 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 02:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »