
„A múlt sebei, a szégyen és a kimondatlan sérelmek generációkon át öröklődnek, és gyógyításukhoz szakmai segítségre is szükség van.”
– fogalmaz Facebook-posztjában Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. A ma nyilvánosságra kerülő ügynökakták társadalmi hatásainak kezelésére Tarr „független, interdiszciplináris szakértői testületet” kért fel, amelynek tagjai:
- Dr. Joób Máté teológus, lelkész és lelkigondozó;
- Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, a Transzgenerációs Trauma Intézet alapítója;
- Dr. Rainer M. János történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja;
- Dr. habil. Szabó Andrea szociológus, politológus;
- Dr. Szekér Nóra történész, levéltáros; valamint
- Dr. Szokolay Domokos történész, aki a témában személyesen is érintett.

Tarr arról ír, hogy a testület felállításának célja, hogy megteremtsék a nyílt, őszinte párbeszéd feltételeit, és hogy a szembenézés ne újabb megbélyegzéshez vezessen. „Megértést, mélyebb történelmi önismeretet és helyreálló társadalmi bizalmat szeretnénk elérni. Hiszem, hogy ez a folyamat a nemzeti megbékélés és demokratikus kultúránk megerősítésének fontos állomása lehet. Legyen miénk az utolsó nemzedék, amelynek még a múlt titkaival kellett együtt élnie” – írja a miniszter.
November 4-étől lesz nyilvános több tízezer egykori ügynök neve, a nyitottaktak.hu oldalon lehet majd keresni, bárki rákereshet az állambiztonság több tízezer egykori hálózati személyének nevére, köztük a saját rokonaira is. Több szakértő hangsúlyozza, hogy keresztre feszítés helyett most különösen érdemes óvatosan kezelni a találatokat, messze nem elvetemült besúgó mindenki, aki az adatbázisban megtalálható (lesz).







