„Határozott meggyőződésem, hogy a nemzetközi rend újjá fog épülni, mégpedig Európából kiindulva” – mondta Mark Carney még májusban. A kanadai miniszterelnök mondta el az év legnagyobb hatású politikai beszédét januárban Davosban, és azóta kiderült, hogy nemcsak beszél az új világrendről, de tevőleg próbálja alakítani is azt. Kanada most korábban elképzelhetetlenül szorosra fűzi kapcsolatait az Európai Unióval, és szerdán Ursula von der Leyen az Unió helyzetéről szóló éves beszédében ismertetni is fogja, mit tud ajánlani az EU Kanadának. Már most látszik, hogy Carney olyan mélységű gazdasági és stratégiai integrációra törekszik az Unióval, amire eddig Európán kívüli országnak esélye sem volt.

Az 51. tagállam inkább visszatalál Európába?

Már az említett davosi beszéd sem születhetett volna meg Donald Trump nélkül, ez a mostani EU-Kanada közeledés pedig végképp az amerikai elnök külpolitikai ámokfutásának eredménye. Trump második elnöki ciklusa elején rögtön megadta az alaphangot az amerikai-kanadai kapcsolatoknak azzal, hogy rendszeresen az USA 51. államaként hivatkozott Kanadára, sőt, többször is felvetette Kanada csatlakozását az Egyesült Államokhoz, amit vámháborúval és egyre súlyosabb kereskedelmi büntetőintézkedésekkel próbált kikényszeríteni.

Ezzel azonban csak azt tudta elérni, hogy 2025 áprilisában újra a liberálisok nyerték meg a választásokat Kanadában, pedig előtte sima ügynek tűnt a Trumppal jó viszonyt ápoló konzervatívok győzelme. Az új miniszterelnök, Mark Carney pedig határozottan szembeszállt a 19. századot idéző amerikai külpolitikával, és már akkor felmerült Kanada és az Európai Unió gazdasági és politikai együttműködésének elmélyítése.

Trump tehát egyértelműen katalizátora volt a közeledésnek, de történelmi távlatból nézve Kanada most csak visszatalál Európához, hiszen utóbbi még a II. világháború kitörésekor is fontosabb exportpiaca volt Kanadának, mint a déli szomszéd USA. „Miközben Nagy-Britannia és Európa a romokban heverő gazdaságuk újjáépítésével volt elfoglalva, és megvált távoli birtokaitól, a kanadai üzleti élet dél felé fordult: vonzotta a dinamikus fogyasztói kultúra és a dollár csábítása. 1950-re Kanada exportjának 65 százaléka ment Amerikába, az Egyesült Királyságba mindössze 15” – írja a Wall Street Journal, mely arra is kitér, hogy Nixon védővámjaira válaszul Kanada ugyan tett egy kísérletet, hogy újra felpörgesse kereskedelmét a Közös Piaccal, ez sikertelennek bizonyult, és zavartalanul folytatódhatott az amerikai-kanadai gazdasági szimbiózis. Ez végül az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezménybe (NAFTA) torkollott, amely fokozatosan lebontotta a vámokat, és Észak-Amerikát egyetlen integrált termelési övezetté kapcsolta össze.

Kanada exportjának ezért nagyjából háromnegyede még nemrég is az USA-ba ment, az EU részesedése pedig egyszámjegyű, de ez a jövőben változhat, annál is inkább, mert Carney szerint ez a mostani irányváltás túl fogja élni Trump elnökségét, és hosszabb távon is távolodni fognak egymástól a kanadai és az amerikai érdekek. A miniszterelnök még korábban, a kanadai jegybank elnökeként úgy találta, hogy a világgazdaság túlságosan függővé vált az Egyesült Államoktól és annak tartalékvalutájától, ezért később már brit jegybankelnökként amellett érvelt, hogy a közepes méretű országoknak találniuk kell egy dollár helyetti alternatívát.

Társult tag vagy egyedülálló szövetséges

Természetesen ez nem egyoldalú folyamat, hiszen az Európai Unió is igyekszik hasznot húzni Kanada közeledéséből. Sőt, már tíz éve létrejött egy kanadai-európai szabadkereskedelmi egyezmény is (CETA), ez azonban még csak ideiglenes alkalmazásba került, hiszen tíz tagállam (köztük Magyarország) még nem ratifikálta azt. Most azonban ennél jóval többről van szó, és a Politico szerint az integrációnak akár olyan foka is terítéken lehet, mint amilyet Norvégia vagy Svájc élveznek.

Forrás