Videókon a krakkói lövöldözés

Az X közösségi platformon közzétett egyik felvételen az látható, hogy egy mozgó fekete járműből lövéseket adnak le, miközben már egy rendőrautó halad a gépkocsi után.

A Visegrád24 szintén az X-en tett közzé egy olyan, jóval megrázóbb felvétel, amelyen másik szemszögből, az utcáról rögzítették támadást. A videó készítője éppen ott tartózkodott, ahová a fegyveres elkövető behajtott, majd lövöldözésbe kezdett.

Mi történt Krakkóban?

A halálos áldozatokkal járó lövöldözés november 7-én délután történt Krakkó történelmi belvárosában. Hubert Ciepły, a lengyel tűzoltóság szóvivője szerint a lövéseket a felvételeken is látható járműből adták le a város főterén délután 3 óra körül, véletlenszerűen megcélozva a járókelőket.

Az X-re kikerült egy olyan felvétel is, amely megörökíti, ahogy egy rendőr rálő a támadóra, miközben ő maga is megsérül.

Az első hírek két halottról szóltak, azonban a BBC a rendőrségre hivatkozva később azt írta, hogy az incidensnek öt halálos áldozata van, több mint egy tucatnyian pedig megsebesültek. A sérültek között két rendőr is van – írta a TVP World.

A mentők a város egyik legismertebb műemléke, a Mária-templom közelében látták el a sérülteket, miközben egy légimentő helikopter is leszállt a főtéren.

A katonai öltözéket viselő támadót a rendőrök meglőtték, elfogták, és kórházba szállították. A hatóságok egyelőre vizsgálják a támadás indítékát és körülményeit.

The post Videókon a krakkói lövöldözés first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hivatalos: Román válogatott lesz Corbu Máriusz

Harminc gémeskút sorakozik egymás mellett Pávafalván, ahol még a halottaknak is kutat építettek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.36Ft
07 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 22:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 22:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.93Ft
07 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Nov 2026 22:25 UTC
Latest change: 07 Nov 2026 22:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »