Visszafordítottak egy Moszkvába tartó szerb repülőgépet, amelyen több magas rangú szerb vezető is utazott

Biztonsági ellenőrzés miatt visszafordították az Air Serbia légitársaság Belgrádból Moszkvába tartó járatát kedd este. A repülőgépen Alekszandar Vulin korábbi szerb miniszterelnök-helyettes, Dusan Bajatovics, a Srbijagas állami gázipari vállalat igazgatója, valamint Nenad Popovics tárca nélküli miniszter is utazott.

Az Air Serbia közleménye szerint a járatot azért rendelték vissza Belgrádba, mert a repülőtéri biztonsági szolgálatok egy utassal kapcsolatban további ellenőrzést tartottak szükségesnek. A repülőgép 18 óra 48 perckor szállt fel a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről, és már Litvánia felett járt, amikor visszafordították.

A Nova.rs értesülései szerint Alekszandar Vulin a kötelező biztonsági ellenőrzés megkerülésével szállhatott fel a gépre. A portál úgy tudja, hogy a repülőtér biztonsági igazgatója a térfigyelő kamerák felvételeinek ellenőrzése után rendelte el a járat visszafordítását. Vulin tagadta, hogy megsértette volna a biztonsági előírásokat, és politikai leszámolási kísérletnek nevezte a történteket. Elmondása szerint a repülőúton aludt, és csak akkor ébredt fel, amikor a gép már visszaérkezett Belgrádba. Állítása szerint a leszállás után ismét átesett a biztonsági ellenőrzésen, és semmilyen szabálytalanságot nem állapítottak meg nála.

A politikus közölte, hogy hivatalos útra indult Moszkvába, ahol a Szerbia és Oroszország közötti gázmegállapodás meghosszabbításáról kívánt tárgyalni. Dusan Bajatovic, a Srbijagas igazgatója az N1 televíziónak elmondta, hogy a mintegy 150 utast és csomagjaikat a belgrádi repülőtérre történő visszaérkezés után ismét részletes biztonsági ellenőrzésnek vetették alá. Mint mondta, moszkvai útjának célja a téli földgázellátás biztosítása, a további gázmennyiségekről és a fizetési feltételekről folytatandó tárgyalás volt. Állítása szerint nem tudott a két másik politikus útjáról.

A járat a szükséges biztonsági ellenőrzések elvégzése után folytathatta útját Moszkvába. (MTI)


Forrás

Érdekességek

Háromszor akkora volt a koffein töménysége a legerősebb presszókávéban, mint a leggyengébben egy ismert helyeken végzett teszten

Szoboszlai edzőjét lapátra tették

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.45Ft
04 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 15:05 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 14:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.9Ft
04 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 04 Nov 2026 15:05 UTC
Latest change: 04 Nov 2026 14:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »