
A belgrádi és a újvidéki bíróság hétfőn, november 2-án nyilvánosságra hozta azoknak a neveknek egy részét, akiknek Aleksandar Vučić volt szerb elnök kegyelmet adott.

Mielőtt szeptember 27-én benyújtotta volna lemondását Szerbia elnöki tisztségéről, Vučić közölte, hogy 49 embernek adott kegyelmet, és egyelőre 23 nevét hozták nyilvánosságra. A megkegyelmezettek között van egy újvidéki aktivistákból álló csoport, Dijana Hrkalović, a Belügyminisztérium korábbi államtitkára, valamint Marko Pavlović is, aki 2025 elején a Jogtudományi Kar közeli kereszteződésben elütötte autóval Sonja Ponjavićot, a kar egyik hallgatóját. Vučić korábban mondta, hogy kegyelmet adott tizenkét újvidéki aktivistának is, amit most a bíróság közleménye is megerősített.
Hrkalović és Pavlović kegyelmezése azonban közfelháborodást váltott ki: előbbit azért, mert ellenzékiek szerint a befolyását felhasználva akadályozta súlyos bűncselekmények felderítését, utóbbit pedig minősített emberölés kísérletével vádolták, és az ügyében november 6-ára volt kitűzve az ítélethirdetés, az elnöki kegyelem miatt azonban a büntetőeljárás megszűnik.
Kegyelmet adott még Vučić több hívének is, akik erőszakos bűncselekményeket követtek el a rendszer ellen tüntetőkkel szemben, pedig ellenük is büntetőeljárások indultak. 26 név pedig még nem ismert a listáról, de feltehetően lesznek köztük még olyanok, amik felháborodást váltanak ki a szerb közvéleményben. (via Balk.hu)







