A korábbi cikkünk után több érintett személyesen és telefonon is jelezte: súlyos, tartós vagy visszafordíthatatlan egészségi állapotuk ellenére hosszú ideje rehabilitációs ellátásban maradtak. Jámbor Péter önkormányzati képviselő ezért közérdekű megkereséssel fordult az illetékes miniszterekhez, és jogszabály-módosítást is kezdeményezett.

A Hír8-on nemrég foglalkoztunk azoknak a megváltozott munkaképességű embereknek a helyzetével, akik rehabilitációs ellátásban részesülnek, miközben a gyakorlatban sok esetben rendkívül nehezen vagy egyáltalán nem tudnak visszatérni a munkaerőpiacra.

A cikk megjelenése után többen személyesen és telefonon is megkeresték Jámbor Péter önkormányzati képviselőt. Az általuk elmondott esetek egy további, különösen súlyos problémára hívták fel a figyelmet.

Az érintettek beszámolói szerint vannak olyan emberek, akiknek betegsége tartós, nem visszafordítható, egészségi állapotukról orvosi dokumentáció és korábbi szakértői döntések állnak rendelkezésre, egyes esetekben pedig további rendszeres felülvizsgálatra sem kell járniuk. Ennek ellenére ellátási helyzetük hosszú időn keresztül nem változik.

Mit jelent ilyenkor a „rehabilitálható” minősítés?

A kérdés azért különösen fontos, mert a hatályos törvény világosan megkülönbözteti a rehabilitálható és a rehabilitációra nem javasolt megváltozott munkaképességű személyeket.

A 2011. évi CXCI. törvény szerint a rehabilitálható személy rehabilitációs ellátásra jogosult, míg akinek rehabilitációja nem javasolt, annak rokkantsági ellátást kell megállapítani. A komplex minősítés során külön kategóriát képez többek között az is, aki kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható, illetve akinek egészségkárosodása jelentős és önellátásra nem vagy csak segítséggel képes.

Éppen ezért merül fel a kérdés: mi történik azokkal, akiknek egészségi állapota az évek során úgy változik, hogy a rehabilitáció reális lehetősége már megszűnik, ellátási besorolásuk azonban változatlan marad?

Ez nem csupán elnevezés kérdése. A különböző ellátási formákhoz eltérő szabályok, kötelezettségek és anyagi következmények kapcsolódnak.

Az új emelési rendszer még láthatóbbá tette a problémát

A kormány szeptember 6-án bejelentette, hogy 2027 januárjától mind a rokkantsági, mind a rehabilitációs ellátás 10 százalékkal emelkedik. A havi 120 ezer forintos alsó határt ugyanakkor a nyugdíjkorhatárt elérő érintetteknél vezetik be.

Ez azt jelenti, hogy egy 65 év alatti, súlyosan beteg, rehabilitációs ellátásban maradt személyre a 120 ezer forintos minimum nem terjed ki általánosan.

A mostani közérdekű megkeresés egyik központi kérdése éppen az, hogy a jogalkotás előkészítésekor vizsgálták-e azoknak a helyzetét, akik ugyan hivatalosan továbbra is rehabilitációs ellátásban vannak, tényleges egészségi állapotuk miatt azonban munkába történő rehabilitációjuk már nem vagy csak erősen korlátozottan képzelhető el.

Kérdések és törvénymódosítási javaslat a minisztereknek

Jámbor Péter önkormányzati képviselőként és állampolgárként közérdekű megkeresést küldött az illetékes minisztereknek.

A levélben többek között arra kért választ:

– van-e országos adat arról, hány rehabilitációs ellátott esetében áll fenn tartós vagy végleges egészségi állapot;
– hány ember marad hosszabb időn keresztül rehabilitációs ellátásban anélkül, hogy további rendszeres felülvizsgálatot írnának elő számára;
– létezik-e hivatalból induló eljárás azoknak az eseteknek a felülvizsgálatára, amelyekben a rehabilitálhatóság időközben megszűnhetett;
– vizsgálták-e ezt a csoportot a 2027-re bejelentett ellátásemelések előkészítésekor;
– és milyen szakmai vagy költségvetési indok alapján nem terjed ki a 120 ezer forintos alsó határ általánosan a nyugdíjkorhatár alatti, tartósan súlyos állapotú érintettekre.

A levél egyúttal jogszabály-módosítást is kezdeményez.

A javaslat szerint indokolt lenne megvizsgálni a tartósan vagy véglegesen nem rehabilitálható személyek hivatalból történő azonosítását, az ilyen esetek soron kívüli és lehetőség szerint iratalapú felülvizsgálatát, valamint annak lehetőségét, hogy a tényleges állapotnak megfelelő ellátási kategóriába az érintett újabb hosszadalmas eljárás nélkül kerülhessen át.

Nem egyedi történetekről van szó

A megkeresés közvetlen előzménye éppen az volt, hogy a korábbi cikk után több, egymástól független érintett jelentkezett hasonló problémával.

Ez természetesen önmagában még nem alkalmas annak megállapítására, hogy országosan hány ember lehet ilyen helyzetben. Éppen ezért szerepel a minisztériumoknak feltett kérdések között az is, rendelkezik-e az állam erről pontos adattal.

A felvetés azonban rendszerszintű vizsgálatot indokolhat: ha egy ember állapota bizonyítottan tartós vagy végleges, és tényleges rehabilitációja már nem reális, akkor tisztázni kell, hogy az ellátási rendszer miért kezelheti továbbra is rehabilitálható személyként.

A törvény maga arra épül, hogy a rehabilitációs ellátás célja a rehabilitáció sikeres megvalósítása, és az ellátott együttműködjön a rehabilitációs hatósággal. Ezért különösen indokolt annak megvizsgálása, mi történik akkor, amikor ez a cél egészségügyi okból már nem reális.

A választ is nyilvánosságra hozzuk

A minisztereknek elküldött közérdekű megkeresés nyilvános változatát teljes terjedelmében közzétesszük, az érintett magánszemélyek személyes és egészségügyi adatainak védelme mellett.

Amennyiben a minisztériumoktól érdemi válasz érkezik, azt is bemutatjuk.

A kérdés ugyanis túlmutat egy-egy egyedi ügyön: annak tisztázásáról szól, hogy a magyar ellátórendszer képes-e követni azoknak az embereknek a tényleges egészségi állapotát, akiknek életét egy tartós vagy visszafordíthatatlan betegség alapvetően megváltoztatta.