Családi sztorit mesélt a parlamentben Magyar Péter arról, hogy a nagyapja hogyan betegedett bele az ügynöktörvény hiányába

Hosszú, személyes történetet mesélt Magyar Péter a parlamentben. A napirend előtti felszólalások egyik fő témája az ügynökakták szerdai nyilvánosságra hozatala volt, a kormányfő ezzel kapcsolatosan idézte fel a nagyapja, Erőss Pál ügyvéd esetét.

Magyar emlékeztetett, hogy az eddigi politikai elit, beleértve a Fideszt és KDNP-t is, eddig sosem szavazta meg az akták nyilvánosságát. „Miért voltak gyávák?”, tette fel a kérdést, majd azt mondta, hogy az elit közösen lopta el az ország vagyonát, és sok minden kiderülhetett volna, hogy mely politikusok voltak ügynökök.

Aztán rátért a családi szálra, miszerint a rendszerváltás idején a spontán privatizációban a Taverna nevű egykori szocialista étterem- és hotelhálózatot exügynökök szerezték meg potom áron, tízmillió forintért. Az Antall-kormány megpróbálta visszaszerezni a volt ügynökök és a volt államszocialista vezetők által ellopott vagyont, és megbíztak néhány ügyvédet ezzel, köztük Magyar nagyapját, Erőss Pált is. Az ügyvédek pert indítottak, majd mindenki meglepetésére első fokon precedensértékű ítéletet hozott a bíróság, semmisnek nyilvánította az adásvételi szerződéseket.

1994-ben azonban visszajött a szocialista kormány az SZDSZ-szel karöltve, és kinevezték privatizációs miniszternek Suchman Tamást. (Aki egyébként már nem él, 2021-ben halt meg.) Nem sokkal a választások után volt a másodfokú tárgyalás, de a Legfelsőbb Bíróság folyosóján Erőss kezébe nyomtak egy papírt, hogy a magyar állam visszavonja az ügyvédi megbízását, az ügyet pedig így ejtették.

Ebben a folyamatban régi ügynökök vettek részt, és azért vehettek benne részt, mert az első magyar országgyűlés tele volt volt exügynökökkel, és megakadályozták, hogy a lusztráció megvalósuljon, mondta a kormányfő.

Magyar azt mondta, a nagyapja már nem él, 2021-ben meghalt, de ebbe akkor belebetegedett. Abba, hogy visszaszerezhettek volna rengeteg mindet a nemzeti vagyonból, de a politikai elit ezt évtizedekig megakadályozta. Megakadályozta, hogy megértsük, mi történt a 80-as, 90-es, 2000-es években. Hogyan lett egyeseknek bankjuk, áruházláncaik, hogyan lett valaki a semmiből több tízmilliárdos vállalkozó. Ezek soha nem derülhettek ki, mert önök, az önök politikai közössége megakadályozta, mondta Magyar, hozzátéve, ebben óriási felelőssége van a Fidesznek és KDNP-nek.


Forrás

Érdekességek

Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság elnöke, a testület iránti bizalom helyreállítását ígéri

Visszatért a budapesti kórházba a félholt Arsenal-szurkoló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.13Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 15:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 15:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.14Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 15:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 15:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »