Magyar Péter a parlamentben magyarázta, miért szerepel a költségvetési tervezetben továbbra is az MMA vagy épp a Magyarságkutató Intézet

Magyar Péter a parlamentben arról beszélt, hogy a költségvetési vitának az exelnökök jótékonysági keretének elvétele mellett is lesz még fontos feladata. Vannak ugyanis olyan fejezetei a költségvetésnek, amelyek kormánytól független szervezetekhez tartoznak (Állami Számvevőszék, Országos Bírói Hivatal), ezek maguk állítják össze a javaslatukat, a kormány pedig változtatás nélkül köteles azt az országgyűlés elé terjeszteni, mondta.

A Tisza azonban változtatni fog több területen is, így a kultúrában is. Magyar azt mondta, a jövő évi költségvetési tervezete egy átalakítás közepén készült, és ami nem öntött még jogi formát, az nem szerepelhet a költségvetés tervezetében. Közben viszont több tucat szervezetben folyik az átvilágítás, és ezek eredménye meg fog látszódni majd, ígérte a kormányfő.

A Magyar Művészeti Akadémia átalakítása például alaptörvény-módosítást és 150 jogszabály átírását igényli. A munkát elkezdték, a forrás elosztása szakmai alapú lesz majd, mondta Magyar. Most első körben költségvetési módosítókkal készülnek, aztán az egész kultúrafinanszírozást átalakítják.

Ugyanez igaz a régi rendszer kutatóintézeteire is, például a Magyarságkutató Intézetre és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetre, melyek átszervezése még nem öntött jogi formát, azért szerepelnek régi nevükön, mondta Magyar.


Forrás

Érdekességek

Ezúttal belga, svéd, ír szupermarketek fagyasztóit fűtötték fel hackerek

Pánikolnak Fonyódon, szabadul Molnár Csilla gyilkos bátyja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.28Ft
02 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 16:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 16:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.25Ft
02 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Nov 2026 16:50 UTC
Latest change: 02 Nov 2026 16:43 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »