Hiába magyarázta Rákay Philip, hogy csak a kreatív producer volt a Petőfi-filmben, a szerződése szerint neki is kellett ellenőriznie a pénz felhasználását

Szeptember végén jelentették be, hogy költségvetési csalás gyanújával nyomozást indított a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) a Most vagy soha! című filmre adott állami támogatás felhasználása miatt.

Rákay Philip 2024-ben bemutatott kalandfilmje a magyar filmgyártás történetének addigi legköltségesebb alkotása lett: a Nemzeti Filmintézet 4,7 milliárd forintos állami támogatást ítélt neki oda, mely a filmgyártáshoz kapcsolódó 30 százalékos adókedvezménnyel együtt összesen 6,1 milliárd forintba került, de a hvg.hu szerint a költségek összesítésével már 7,022 milliárdos gyártási költséget kapott eredményként.

Rákay a nyomozás elrendelésekor közölte, hogy ő is csak a sajtóból értesült a nyomozásról, amúgy sem volt semmi köze a gyártási feladatokhoz, ő a kreatív producere volt a filmnek. Az egyik legismertebb fideszes jós teljesen kiborult, és azt írt, hogy

„A leghatározottabban visszautasítok ezért minden olyan állítást vagy sugalmazást, amely személyes felelősséget tulajdonít nekem a vizsgált állami támogatás felhasználásával kapcsolatban”

Azt is írta, hogy: „A NAV hivatalos közlése még csak utalást sem tartalmazott arra vonatkozóan, hogy az eljárás az én személyes magatartásom miatt indult volna, vagy azt, hogy bármely döntésemmel a támogatás felhasználását befolyásoltam volna; a sajtóban megjelent cikkek alaptalanul sugallják ennek ellenkezőjét”.

Az Index közérdekű adatigénylés útján megszerezte Rákay produceri szerződését, az ebben foglaltak viszont más képet festenek Rákay szerepéről, aki távolról sem csak a kreatív feladatokért felelt.

Rákay szerződése aláírásával ugyanis kötelezettséget vállalt arra, hogy

  • közreműködjön a finanszírozás előteremtésében, kapcsolatot tartson a támogatókkal.
  • Részt vegyen a gyártáshoz szükséges anyagi eszközök megszerzésében (bankhitel, szponzorok, koprodukciós partnerek).
  • Részt vegyen a film forgatás előtti előkészítése, forgatása, utómunkái alatt felmerülő művészeti, szervezési feladatok megoldásában.
  • A forgatási helyszínek keresése, szervezése is a feladatai közé tartozott, ahogy az is, hogy, részt vegyen a helyszínek és a szereposztás meghatározásában, illetve kialakításában, és ennek során érvényesítse a művészi, gazdasági szempontokat.
  • Ellenőrizze és felügyelje felvételi munkálatokat, stúdiómunkálatokat, utómunkálatokat.
  • Az egész gyártás és forgalmazás tekintetében kutassa fel a leggazdaságosabb megoldásokat és segítse elő, hogy a rendező és a gyártásvezető a film elfogadott költségvetését betarthassa.
  • Folyamatosan ellenőrizze a film költségfelhasználását, és tájékoztassa erről a Filmelőállítót.
  • Működjön közte a film promóciójában, forgalmazásában, lásson el értékesítési feladatokat.

A szerződés azt is magában foglalja, hogy Rákay cégét, a Norton Consulting Zrt.-t 49 millió forint plusz áfa produceri díj illette meg, valamint övék a film felhasználásából származó nettó bevétel 25 százaléka (a filmelőállító valamennyi költségének, befektetésének és egyéb, produkcióhoz kapcsolódó kiadásának levonása után).

Az Index kérdésére egyébként az NFI a film pénzügyi elszámolásáért film producerei közül Fülöp Péter vezető producert jelölte meg. Az Index megkereste Rákayt is, aki közölte velük, hogy nem magolta be a szerződését:

„Azért volt négy producere ennek a filmnek, mert elosztottuk a feladatokat. Nem emlékszem a szerződésemre, nemhogy a producer társaiméra, vagy azok tartalmára, nem úgy dolgoztunk, hogy akkor pontról pontra mindenki bemagolta a saját szerződését, hanem egyszerűen ahogy ezt már csak az élet hozza, kiosztottuk a feladatokat, a szerepköröket, és ennek alapján dolgoztunk. És rám a kreatív feladatok hárultak, nem véletlenül. A gyártási feladatokat nem tartom szórakoztatónak, nem érdekelnek, nem a szakmám. Ezért ezekkel nem foglalkoztam azon túl, hogy az volt a társaim felé az elvárásom, hogy beleférjünk a költségvetésbe.”


Forrás

Érdekességek

30 nap alatt leküzdhető az okostelefon-függőség

Szoboszlai edzőjét lapátra tették

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.24Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 12:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 12:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.93Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 12:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 12:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »