Pócs János fellebbez a parlamenti kitiltása ellen

Pócs János tiszteletben tartja és tudomásul veszi Forsthoffer Ágnes döntését, de az ellen a leghatározottabban tiltakozik, hogy ő csalt volna, ezért fellebbez a házelnök kitiltó határozata ellen – erről a Telexnek beszélt az Országgyűlésből három ülésnapra kitiltott fideszes képviselő.

Forsthoffer szerint Pócs többszöri figyelmeztetés után is rendszeresen megzavarta az üléseket, emiatt döntött végül a három ülésnapos kitiltás mellett.

Ahogy a lap is felidézte, Magyar Péter miniszterelnök hétfőn kérte a házbizottság összehívását, mert szerinte Pócs csalt az egyik szavazáskor. A fideszes képviselő azt állította, hogy nem működött a szavazógépe, és ezért nem tudott gombot nyomni, de a miniszterelnök szerint Pócs bent sem volt a szavazás közben az ülésteremben, és „ócska, piti csalóként” meg akarta téveszteni az ülést vezető Hallerné Nagy Anikót.

„Soha életemben nem csaltam. Milyen szándék vezetett volna? Semmit nem változtatott volna, hogy eggyel több vagy kevesebb az igenek száma” – mondta Pócs a Telexnek, hozzátéve, hogy azt egy percig nem vitatja, hogy egyéb elfoglaltságai miatt késve érkezett az ülésterembe, de szerinte a körülötte ülő képviselők tanúsítani tudják, hogy nyomkodta a szavazógombot.

Pócs házszabályellenesnek tartja, hogy a házelnök több külön esetet összefogott most a büntetés kiszabásakor, és úgy látja, nem mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok. Pócs szerint Magyar Péter például minden egyes ellenzéki felszólalást megzavar a bekiabálásaival, mégsem kapott még büntetést, ahogy annak sem lett következménye szerinte, amikor a tiszás Schummer Orsolya szavazott Csézi Erzsébet helyett, vagy amikor Kulcsár Krisztián Lezsák Anna anyját szidta.

Pócs fellebbez a házelnök döntése ellen, a jogorvoslatról a Mentelmi Bizottság dönt.


Forrás

Érdekességek

Democratic Rep. Haley Stevens endorses Republican Mike Rogers for Michigan Senate

Súlyosabb büntetést kérnek a 14 évre ítélt ír férfire, aki megfojtott egy amerikai nőt Budapesten

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF364.24Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 12:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 12:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.93Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 12:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 12:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »