Súlyosabb büntetést kérnek a 14 évre ítélt ír férfire, aki megfojtott egy amerikai nőt Budapesten

„A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség indítványa szerint a 14 év fegyházbüntetés súlyosítása indokolt azzal az ír férfival szemben, aki megölte alkalmi partnerét” – írja közleményében az ügyészség.

Az M. L. T. néven említett vádlott az általa bérelt belvárosi lakásban legalább 40 rendbeli bántalmazást követett el, és legalább két percig fojtogatta áldozatát, az amerikai Mackenzie Elizabeth Michalskit. Az elkövető ír férfit júliusban bűnösnek találták emberölésben, 14 év fegyházban töltendő szabadságvesztésre ítélték, emellett 10 évre kiutasították Magyarországról. Az összesen 4,3 millió forintos perköltségből 2,5 milliót kell megfizetnie a magyar államnak.

Az ítélet ellen most az ügyész „felemelt tartamú szabadságvesztés kiszabásáért, míg a vádlott valamennyi ítéleti rendelkezéssel szemben fellebbezett”. A vádlott védője „tényállás és jogi minősítés téves megállapítása okán, továbbá a büntetés enyhítése céljából élt fellebbezési jogával”.


Forrás

Érdekességek

Pócs János fellebbez a parlamenti kitiltása ellen

Közutálattól szenvednek az NKA-listás előadók, lemondják a koncerteket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.92Ft
06 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 13:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 13:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.84Ft
06 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Nov 2026 13:15 UTC
Latest change: 06 Nov 2026 13:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »