Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Milliárdok nyomában: a Fidesz javaslatára átvilágítják a fővárosi cégeket
A fővárosi cégek átvilágítását a budapestiek győzelmének nevezte Gulyás Gergely Kristóf, aki szerint most kiderülhet, hova folytak el az elmúlt években a
A magyar űrhajósok miatt elárasztották idén a Science Expót, mutatjuk a részleteket
Csaknem hatezren látogattak el a 2. Tudományos Expóra, a Nemzeti Innovációs Ügynökség és a Nemzeti Tudósképző Akadémia közös rendezvényére a budapesti
Mégis nyomoznak az állami onkológiai alapítvány milliárdos költései után
Az ügyészség Hadházy Ákost tájékoztatta a nyomozásról, korábban az Állami Számvevőszék tárt fel
Év végével megszűnik egy fontos vasúti támogatás, ami évi több millió tonna árut tartott távol a közutaktól
A vasúti szakma szerint az ÉKM döntése súlyos gazdasági és környezeti következményekkel járhat, míg a kormány inkább az infrastruktúra fejlesztésére fordítaná
A Zöldek átálltak: Lettország kilép a csak tavaly ratifikált Isztambuli Egyezményből
32 törvényhozó szavazott az egyezményben való maradás mellett, míg 56-an a kilépés mellett, két képviselő tartózkodott. Az Isztambuli Egyezményt egy évvel
Átadták a Fahidi Éva-díjakat
A névadó, Fahidi Éva a túlélés és a szolidaritás példaképe, akinek életútja arra ösztönöz, hogy merjünk kiállni egymásért. A díjjal olyan emberek munkáját
Lázár János a Strabagnak üzent: tudjuk, hogy a Tisza Pártot pénzzel és közvélemény-kutatások megrendelésével támogatják
A Strabag beszállt a választási kampányba, nem tudjuk átadni a lezárt szakaszt, mutatott rá a
A Netflix jelentős tisztogatást tart: novemberben törölnek két kihagyhatatlan klasszikust és rengeteg egyéb tartalmat
Egy reggel még ott vannak, másnapra nyomuk sincs – a Netflix novemberben újra megmutatja, hogy a streamingen semmi sem
Séfek párbeszéde Hévízen – francia elegancia, magyar lélek
Novemberben Hévíz különleges kulináris eseménynek ad otthont: a kétszeres Michelin-csillagos és Zöld Michelin-csillagos Maison Serge Vieira étterem séfje
Miért imádjuk a félelmet?
A horror mindig azt mutatja meg, amit éppen nem merünk kimondani. Minden korszaknak megvannak a maga rémtörténetei és szörnyei, akik félelmeinket eljátsszák
Trump vészjóslóan hallgat az EU bővítési folyamatáról
Washington történelmileg mindig is támogatta a bővítési folyamatot azon az alapon, hogy az EU-hoz csatlakozó több tagállam több üzletet és befolyást jelent.
Európa titkos fegyvere az orosz "eldobható ügynökök" ellen
Fenyegetést jelentenek a belső és külső biztonságra. Nehéz leleplezni őket. Ezért német politikusok azon töprengenek, hogyan védekezhetnénk ellenük. A











