Lapszemle hírek Vélemények – Friss információk a médiából
Arne Slot a Liverpool sajtótájékoztatóján megkapta az utolsó kérdést, amit hallani akart
A sérültek állapota és Szoboszlai Dominik neve is elhangzott a holland edző Aston Villa elleni bajnokit megelőző
Magyar Péterék néppárti szövetségesei állnak a sorkötelezettség bevezetése mögött a legtöbb uniós tagállamban
Lettországban és Horvátországban a jobbközép, konzervatív pártok javaslatára döntöttek a parlamentek a katonai szolgálat kiterjesztéséről, Lengyelországban
Donald Trump és Hszi Csin-ping alkuja: egy évvel csúszik egy intézkedés, ami mindent megdrágított volna
Az amerikai és a kínai államfő a kikötői díjak drasztikus megemelése előtt az utolsó percben egy évvel elhalasztotta a
Tűzijátékokat gyújtottak a vonaton, ezért nem mehettek tovább a Fradi szurkolói az osztrák vasúttársaság szerint
A Wiener Lokalbahnen úgy ítélte, hogy ilyen körülmények között nem lett volna lehetséges a biztonságos vasúti közlekedés
Netanjahu: Izrael szükség esetén maga fogja lefegyverezni a Hamászt
Izrael kilenc nap után újabb két túsz földi maradványait kapta vissza a terrorszervezettől. A miniszterelnök hivatala bejelentette, hogy a maradványok Sahar
Orbán Viktor: Több pénzt hagyunk az emberek zsebében, ezért hánynak epét a balos-tiszás-brüsszeli szakértők
A ballibek szerint az a jó gazdaságpolitika, ami sok pénzt vesz el az emberektől – mutatott rá a
Uniós hivatal mondta ki: Magyarországon a legolcsóbb az áram
A második legkedvezőbb helyen vagyunk a vásárlóerőt vizsgálva, miközben a cseheknek és a lengyeleknek a legfájóbb a
Tüntettek Jeruzsálemben az ultraortodox zsidók, amiért őket is be akarják sorozni a hadseregbe
A közösség 1948-ban kapott felmentést a katonai szolgálat alól, de ezt a kitételt 2024-ben
Aláírod, hogy újítsák fel az utat a faludban, aztán Menczer Tamás ír levelet
Aláírásgyűjtésbe kezdtek a fideszes képviselő választókerületének több településén, hogy lobbizzon régóta vágyott helyi fejlesztésekért. Az aláírók adatait és
Holland parlamenti választások: fej-fej mellett Wilders és a balliberális D66
A jobboldali populista Geert Wilders a legújabb adatok szerint felzárkózott, és egyenlő eredményt ért el a D66 párttal. Ez azt jelenti, hogy mindkét párt
Lezárták előttük az iskolákat, az utcán kellett aludniuk az újvidéki tüntetésre tartó diákoknak
Több ezer diák és egyetemi hallgató vonul Belgrádból Újvidékre, hogy részt vegyen a pályaudvaron történt baleset első évfordulóján rendezett tüntetésen. Az
Tesztelje, mennyire ismeri a Marvel-univerzumot – Vigyázat, az 5. kérdésen sokan elbuknak!
Tegye próbára a szuperhőstudását! Mutassa meg, mennyire ismeri a Bosszúállókat, a köveket és a multiverzum











