Interjú Farkas Dezsővel, az IRÁNY a Jövő Párt elnökével
„Egy párt, amely nem a múlt ellen, hanem a jövőért jött létre„ Idén nyáron új szereplő lépett színre a magyar politikai palettán, az Irány a Jövő Párt. Az új politikai közösség célkitűzései és pozitív jövőképe hamar kirajzolódtak, és ezért alakulása óta fokozott figyelem övezi a…
Bezárt a bank, bezárult egy korszak – Tab esete az OTP-vel
Homályos a kép? Talán nem véletlen. Szeptember 1-jén bezárt az OTP bankfiók Tabon. Ez nem csupán egy üzleti döntés, hanem egy szimbolikus pillanat. Egy térség, amely évtizedek óta a pénzügyi kiszolgálás korlátai mellett él, most még távolabb került az alapvető szolgáltatásoktól. Tab Somogy egyik legfontosabb…
Aki kétharmadot akar, uralkodásra készül
“Az a párt, amelyik kétharmadot akar, uralkodásra készül”– Farkas Dezső. — KözTér (YouTube-csatorna) -műsora. A Közbeszéd vendége Farkas Dezső, közgazdász, üzletember és az IRÁNY-a Jövő Párt alapítója, aki nyíltan beszél a Tiszával való szakításáról, a modernizáció fontosságáról és a magyar jövő építéséről.Témák: politikai elit, szakítás a Tiszával, rendszerváltás,…
Nem garantált a 3%: súlyos kockázatok az Otthon Start hitelben
Kiderült, hogy a 3%-os kamat korántsem garantált a hitel teljes futamideje alatt. A kamat tulajdonképpen bármikor piaci hitellé allakulhat. Az Otthon Start program szeptember 1-jei indulása körül a kormányzati kommunikáció egyértelműen azt sugallja, hogy a lakásvásárlás sosem volt ilyen kedvező. A 3%-os kamatozású hitel, akár…
– Anyu! Haza fogunk költözni.
Anyu! Haza fogunk költözni. Akarod? Minden politikai oldal ígérgeti, hogy a fiatalokat haza fogja hozni. “Hazaváró program”, kánanán… Politikai kampányeszközzé vált , mint ‘oly sok más boldogtalan, a társadalmat sanyargató helyzet felszámolásával kecsegtető ígérgetés. A hogyan az már nem számít! Pedig igen! Nem a szociológiai,…
Társadalmi rákfene a falvakban
(A daganatos betegségek kialakulásáért valamilyen fertőző ágens vagy kórokozó lehet a felelős. Culevit.hu) Sokszor a kiszolgáltatott ember nem érti, összekeveri egy kedves szívességgel, és észre sem veszi, amikor éppen megfertőzték, megvásárolták. Azt főleg nem látja meg, hogy, aki ezt tette vele mennyire lenézi őt. Olyan megalázás ez, amit a megalázott nem is…
ÉN OTT LESZEK
Jámbor Péter Mert mi lehetünk a garancia – Egyre inkább vélem, hogy a régi és a feltörekvő hatalmi erők demokrácia melletti elkötelezettsége és a személyi kultuszt kivető gyakorlata homályba vész. A kétharmados többséggel kormányzó hatalom (legyen az bármely oldalon) előbb vagy utóbb, de torzul és…
Lehet mégsincs meg az ARANY?
A közelmúltban merült fel a kérdés, hogy vajon megvan-e, és hiánytalanul van-e meg Magyarország aranytartaléka. A kérdést Lukács László György (Jobbik) országgyűlési képviselő a parlamentben szegezte Orbán Viktor miniszterelnők és Varga Mihály MNB elnök felé. A továbbiakban dokumentumok alapján követjük nyomon a meglévő és a…
VÁLTOZÁS
‘26 A VÁLTOZÁS éve!Én ott leszek, hiszen a váltás önmagában még nem egyenlő a változással! JÁMBOR PÉTER Magyarországon változásra van szükség! 100
Bejelentette lemondását Orbán Viktor ?
Tegnap egy rendezvény megnyitóján bejelentette távozását Orbán Viktor. Bejelentését követő további szavai már jelentőségüket vesztve töltötték meg a teret, hiszen a lényeget már elmondta: „Az én koromban már jobban érdekli az embert, hogy lesz-e olyan aki folytassa azt, amit ő elkezdett.” Hónapok óta érezni lehet…
Magyar állampolgárságot a Rogánhoz „köthető” amerikai Jones családnak!
Vélemények és logika a hírek mögött. Ez a hir8.com mottója és alapvetése is egyben. Próbálunk a különböző politikai szereplők szlogenjei és ugyan nagyívű, de néha a józanésznek ellentmondó hírei, híresztelései mögé betekinteni és kutatni a hír tartalmában vagy az adott jelenségben fellelhető plauzibilis logikát. Rogán…
Vegyi üzem a Balatonnál, Dél-Dunántúlon?
Frissítés: Móring József Attila Kormánybiztos írásunk megjelenését követően a cikkben feltett kérdésekre megküldte válaszát, amelyet lentebb változtatás nélkül teszünk közzé. A világ több pontján sikeres vállalkozásokkal rendelkező indiai üzletember Bhagwan Chhungumal Sharmaval tárgyalt Móring József Attila, a Dél-Dunántúl fejlesztéséért felelős kormánybiztos. – írta meg a…
Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.
— aztán vissza — „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra sem halványul el. Csend van, kivéve a seprű suhintását az általa vezetett kis múzeum padlóján, amely a…
Gyávaság, tétlenség vagy szolgalelkűség?
Amikor választási kampány van semmi sem szent, mármint a kampányban érdekeltek számára. Sem a jelöltek, sem az aktív szimpatizánsok számára. A kormányzati narratívát szigorú klisék alapján hozó megyei lapok ilyenkor rendszerint hozzák is a tőlük elvárt formát. Köztudott, hogy Tolnamegye 2. sz. választókörzetében (Dombóvár) a…
Magyar Péter: hatalmas botrány
Magyar Péter szerint illegálisan lehallgatják őt, és példátlan lejárató kampányt fognak indítani ellene hamisított felvételekkel. Ezzel a címmel foglalta össze a 444.hu Magyar Péter vasárnap délután rögtönzött ám annál hatásosabbnak tervezett sajtótájékoztatóját. Közösségi oldalán azt írta, hogy „Ma délután 16.00 órától rendkívüli sajtótájékoztatót valamint FB…
Köztársasági csúsztatás 2.0
Magyar Péter a napokban lezajlott és vitathatatlan jelentőséggel bíró találkozóiról tudósított facebook oldalán. Ennek ellenére egy fotómodellt megszégyenítő, közösségi oldalán már megszokott beállítással készített fényképe alá olyan bejegyzést tett, ami tőle nem megszokott felületességről tanúskodik. A facebbok bejegyzés jó példa a csak pár nappal ezelőtti…
A remény rabjai
Vélemény Nem kellett hozzá fél év sem, hogy Magyar Péter az állítólagos semmiből feje tetejére állítsa a teljes hazai politikai retorikát, a politikai csatatér szereplőit pedig lesöpörte a sakktábláról és újra állította a futókat, királyokat és parasztokat. Nemcsak az ellenzéki oldalon. Az elkeseredett focistafeleség, akivel…
Somogyi mutyi
Miközben a jegyző milliós szabadságpénzt halmozott fel Elsőként a 24.hu írt arról, hogy „A földért mindenre képes” – a gyerekeire íratta a volt szovjet laktanya egy részét a polgármester„. Az eset a somogyi községben, Tengődön történt. A település hat önkormányzatot összefogó közöshivatalhoz tartozik. Az ügyből,…
Tűzvész terjed Délkelet-Franciaországban, a tűzoltók a lángokkal küzdenek
Franciaország délkeleti részén tűzoltó repülőgépek küzdöttek egy gyorsan terjedő erdőtűzzel, amely százhektáros területen lángol, kitelepítéseket okoz és
A libanoni hadsereg megkezdte csapatok telepítését délre, az Izraellel kötött megállapodás részeként
Bejrút bejelentette a déli libanoni térségek mozgósításának megkezdését, miközben Aun elnök kedden sorsdöntő találkozóra készül Donald Trumppal washingtoni
A haltelepítés 7 ezer éve már ismert gyakorlat volt a kőkorszaki Skandináviában
Az ugyan nem újdonság, hogy már a vadászó-gyűjtögető elődeink is módszeresen kiaknázták a természeti erőforrásokat, és egyebek mellett halcsapdaként szolgáló
A Biobot nyerte a zsűri első díját, a Robotra Fel! a közönségdíjat a Qubit Nagy Tavaszi Kártyajáték-fejlesztő versenyén
A Qubit március végén negyedszer hirdette meg társasjáték-fejlesztő versenyét, amelynek keretében idén kártyajátékok készítését vártuk a pályázóktól, mégpedig
A kormányváltás után megtorpant Balázs Attila erdélyi birodalma: állnak a beruházások, megszorításokról érkeznek hírek
A NER egyik leglátványosabb erdélyi kirakatberuházásánál hónapok óta nincs kívülről érzékelhető előrelépés, miközben a projektet felügyelő Pro Economica
Arte: Europe turns a blind eye to Erdoğan's authoritarian moves in exchange for a helping hand
Turkey has lots to offer Europe: help with migration, conflict mediation, and a rapidly growing defence
Nílusi krokodilokat telepítene a palesztin foglyokat őrző börtönök környékére Izrael
Izrael környezetvédelmi minisztere, Idit Silman bejelentette, hogy a nílusi krokodil a „tenyésztett vadállat” kategóriába kerül, ami lehetővé tenné, hogy az
Tűzoltók küzdenek a hatalmas erdőtűzzel Spanyolország középső részén, több ezer hektár ég
Tűzoltók küzdenek egy súlyos erdőtűzzel Spanyolország Guadalajara tartományában; a lángok több ezer hektárt felperzseltek, és 1200-nál is több embert
Digitális takarodó: éjféltől lekapcsolnák a TikTokot és az Instagramot a tiniknek
A kormány célja, hogy gátat szabjon a fiatalok körében tapasztalható kóros kialvatlanságnak és a
Pillanatok alatt szabadult el a pokol Újdelhi utcáin, véres összecsapás lett a tüntetésből + videó
A tüntetők és a biztonsági erők közötti harcokban legalább 180 ember megsérült, köztük több tucat diák súlyos koponya- és szemsérülésekkel, valamint






