Nyugdíj és méltóság

Nyugdíj – Méltóság

Az időskor nem a nélkülözésről kellene szóljon. Aki adottságaihoz és lehetőségeihez mérten egész életében dolgozott, annak jár a tisztes pihenés és a biztonság. Ugyanakkor a nyugdíjnak nem lehet célja, hogy egyesek a korábbi kivételezett helyzetükből következően olyan jövedelmet kapjanak, amely teljesen elszakad a valóságtól. A közös kassza nem végtelen, ezért a méltányosság és a mértékletesség mindannyiunk érdeke.

Miközben a dráguló élelmiszerárak különösen súlyosan érintik a nyugdíjasokat, a kormány részéről válaszként nem a rendszer átfogó átalakítását látjuk, hanem – több mint 82 milliárdos – papíralapú élelmiszer-utalvány-programot. Ez a támogatás jó, de tüneti jellegű: nem az alapstruktúrát kezeli, csak ideiglenes enyhülést kínál. Valódi megoldás helyett lágy példabeszéd — közben pedig mélyebben van szükség az igazságosságra és méltóságra épülő reformra. A nyugdíj nem előtakarékosság, hanem társadalmi szerződés. A nyugdíjjárulék nem „saját pénzünk eltéve” egy perselyben, hanem hozzájárulás az állam polgárai felé vállalt kötelező gondoskodásához. Ez egy szolidaritásra épülő rendszer: a ma dolgozója a ma nyugdíjasát tartja el, és cserébe a jövőben a következő generáció teszi majd ugyanezt érte.

A magas nyugdíj nem bűn, de valami mégiscsak necces.

Természetes, hogy aki korábban magas keresetből élt, és hosszabb ideig nagyobb összegű járulékot fizetett, az magasabb nyugdíjra számíthat. Sokuk ráadásul már aktív korban olyan egzisztenciát épített ki – ingatlan, megtakarítás, vállalkozás, passzív jövedelem –, ami önmagában is anyagi biztonságot adhat idős korukra.

A gond ott kezdődik, amikor a nyugdíj összege a gazdaság reális kereteit messze meghaladja, indokolatlan társadalmi feszültséget és igazságtalanságot okoz. Ezért szerintem érdemes lehet bevezetni egy gazdasági helyzethez igazodó nyugdíjplafont, amely:

  • lehet sokszorosa a minimál- vagy átlagnyugdíjnak,
  • igazodik az inflációhoz, a GDP-hez és a költségvetés teherbíró képességéhez,
  • megőrzi az ösztönző hatást a magasabb járulékfizetésre,
  • de nem engedi, hogy a közpénz aránytalanul egy szűk réteghez áramoljon.

A rejtett nyugdíjcsapda

Sok munkavállaló csak akkor szembesül az igazságtalansággal, amikor nyugdíját megállapítják – akár azért mert elérte a korhatárt, akár betegség, akár rokkantság miatt. Utóbbiaknak sokszor még akkor sem mindig volt lehetőségük időskorukról gondoskodni, ha szerettek volna, és amikor még jól is kerestek, hiszen egészségi állapotuk ezt idejekorán megakadályozta.

Mások évtizedeken át minimálbérre voltak bejelentve – vagy egyáltalán nem –, és ez nem feltétlenül róható fel nekik. Ezek az emberek tisztességesen végezték fáradságos munkájukat, munkahelyüket gyakran második otthonuknak tekintették, és nem adminisztrációval, jogi kiskapuk keresésével foglalkoztak. Egyébként is az ő világikban erre ott voltak az „irodisták„. Sokan ma is olyan élethelyzetben vannak, hogy munkáltatójuk – akár megtévesztéssel – feketén vagy szürkén foglalkoztatja őket. Ez régen sem volt másként.

A vidéki idősek jellemzően a mezőgazdasági idénymunka, a termelőszövetkezetek, a kis helyi boltok és szolgáltatások alulfizetett világában éltek és dolgoztak. Ők ugyanúgy hozzájárultak a közösség működéséhez, mégis ma gyakran a létminimum alatti nyugdíjból kell megélniük.

A demográfiai válság következménye, hogy egyre kevesebb dolgozó tart el egyre több nyugdíjast. Erős társadalmi igazságtalanság, hogy a szegényebb térségekben élők generációk óta hátrányban vannak – és ez a nyugdíjukban ma is tükröződik.

Sürgető a reform

Bár szinte mindenki elismeri, hogy reformra van szükség, kevesen vállalják fel, hogy a változás fájdalmas lesz, ha tovább várunk. Ez pedig a politikai halogatás ára, miközben az alapvetés egyszerű: Méltóság mindenkinek. Mértékletes plafon. Átláthatóság. Szolidaritás. Az automatikus nyugdíjkorrekció életszerűvé tétele.

Ez nem ideológiai kérdés. Nem baloldali, nem jobboldali, nem kommunista és nem neoliberális ügy. Ez a magyar társadalom becsületéről szól. Arról, hogy a nyugdíjas ne nyomorogjon, és hogy a közpénz ne a kivételezettek végtelen luxusát szolgálja, hanem mindannyiunk közös anyagi biztonságát.


A mai valóság


A KSH adatai szerint az öregségi nyugdíj átlaga 244 557 Ft, a mediánnyugdíj pedig 216 005 Ft. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok fele ennél kevesebbet, fele többet kap. Az átlagnyugdíjat a magas juttatású kevesek húzzák fel (pl. a nyugdíjasok alig 2%-a kap 600 ezer forintot vagy többet) telex. A Bankmonitor becslése szerint 2025-ben körülbelül 800 000 nyugdíjas élhet a létminimum alatt, ami a teljes nyugdíjas népesség több mint egyharmadát jelenti.

A teljes öregségi nyugdíj legkisebb összege 2025-ben is 28 500 Ft, ugyanaz az összeg, amelyen 2008–2011 óta változatlanul nyugvó érték.

Jámbor Péter

301
2

Érdekességek

Gazdasági háttérországot épít a Tisza Párt a fővárosban

Az orosz titkosszolgálat azt állítja: Brüsszel hatalomváltást tervez Magyarországon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.94Ft
02 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF331.89Ft
02 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 02 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek