Tyúkól #67: Már a testünkre is alig vannak szavaink, a vágyainkról beszélni sem merünk

Ez már a harmadik filmnézésük volt, köszönjük, hogy eljött, aki eljött!

A Szeszélyes kalandok egy egymást továbbra is mélyen szerető pár történetét meséli el, akik elhatározzák, hogy kinyitják a kapcsolatukat. A döntésük nemcsak őket, hanem a gyermekeiket is érinti, ráadásul kiderül, hogy a szexuális önismeretük mellett a személyes önismeretük is fejlesztésre szorul. Miközben teljesen máshogy élik meg a változást és az új élményeket, nyilvánvalóvá válik számukra, hogy továbbra is együtt szeretnének dolgozni a kapcsolatukon.

Lehet egyszerre több embert szeretni? Működhet féltékenység nélkül egy nyitott kapcsolat? Mi történik a gyerekekkel egy ilyen helyzetben? Ezek a kérdések is izgalmasak, de a filmezés utáni beszélgetésünkben szó esett arról, hogy tudunk-e a testünkről, a szexről és általában a vágyainkról beszélgetni a partnerünkkel és a barátainkkal.

Ehhez a beszélgetéshez pedig nem találhattunk volna jobb vendéget, mint Jámbor Esztert, aki tabukommunikációs tanácsadóként és művészetterapeutaként nemcsak szokott, hanem tud is beszélni a szexről, a vágyakról és a testről, ráadásul küldetésének tekinti, hogy ez másoknak is jobban menjen.

Bővebben:

  • 00:18 – Megint nem találtuk el, hogy hányadik adás.
  • 00:48 – Ezért szeretjük NAGYON Jámbor Esztert!
  • 04:00 – Nehéz beszélni a szexről?
  • 05:26 – Azért nehéz beszélni a szexről, mert nem beszélünk róla…
  • 09:03 – Na, és akkor hogyan kellene erről beszélni?
  • 14:48 – A szexuális és a pszichológiai önismeret szorosan összefügg.
  • 22:24 – Segít az, hogy a mainstreamben egyre több film foglalkozik a szexualitás témájával?
  • 29:40 – A szexuális neveléshez szinte minden megvan már, csak használni kellene.
  • 33:38 – A szexuális életben bekövetkező változások megoldanak bármit az életközepi válságban?
  • 36:40 – Kutatások szerint idősebb korban a fókusz áttolódik a mennyiségről a minőségre.
  • 39:28 – Egy dologra mindenképpen szükség lenne: őszinteségre.
  • 44:24 – Mi kell ahhoz, hogy egy poli kapcsolat működjön?
  • 49:30 – Milyen lenne úgy a világ, ha nem a monogámia lenne az alap?

Némi olvasnivaló:

Képek az élőről:

Podcastunk kéthetente jelentkezik új adással, meghallgatható a 444 Spotify- és Apple-csatornáján is. Korábbi adásaink itt találhatók. Javaslataid, ötleteid, meglátásaid a tyukol@444.hu címre várjuk. (Illusztráció: Kiss Bence/444)


Forrás

Érdekességek

Dems brace for a close finish on Virginia redistricting effort

A választás után bő két héttel bezár a mezőtúri kórház belgyógyászati osztálya

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.96Ft
01 máj · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 14:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 14:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.35Ft
01 máj · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 01 May 2026 14:15 UTC
Latest change: 01 May 2026 14:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »