„Felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is” – megerősítették másodfokon Matolcsy György letartóztatását

A Fővárosi Törvényszék elutasította Matolcsy György letartóztatása ellen benyújtott fellebbezését – derült ki a törvényszék közleményéből. A Fővárosi Törvényszék Matolcsy fia, Ádám szökésének példájával, a volt MNB-elnök kapcsolati rendszerével, valamint azzal indokolta a letartóztatás fenntartását, hogy egy gyanúsítottnál a büntetőeljárással összefüggő iratokat találtak, és felmerült a gyanú, hogy egyesek bizonyítékokat semmisíthettek meg.

Az elsőfokú bíróság októberben rendelte el mindhárom MNB-ügyben érintett gyanúsított letartóztatását november 23-ig, és elutasította a bűnügyi felügyelet, továbbá az óvadék megállapítása iránti védői indítványt. Az elsőfokú végzés ellen a gyanúsítottak fellebbeztek, de a Fővárosi Törvényszék „egyetértett az elsőfokú döntéssel abban, hogy a gyanúsítottak elérhetetlenné válásának veszélyét egyrészről megalapozza a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, másrészről a nemzetközi mozgási lehetőségük és a kiemelkedően jó egzisztenciális helyzetük”.

Mint írják, az eltűnés veszélyét „erősíti továbbá a gyanú szerinti elkövetői kör tagjai között fennálló szoros családi, gazdasági és személyes kapcsolat és az, hogy a gyanú szerint szintén az elkövetői körhöz tartozó két személy ismeretlen külföldi helyen van”.

Ez a két személy Matolcsy Ádám és Stofa György, akik ellen nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni.

A Fővárosi Törvényszék szerint a bizonyítás befolyásolását is veszélyeztetné, ha Matolcsy nem volna letartóztatásban. „A nyomozás jelenlegi szakaszában nagy mennyiségű lefoglalt elektronikus adat és irat elemzése, illetve további személyek azonosítása, kihallgatása folyik, valamint ismételt kihallgatások is szükségesek lehetnek” – írják, hozzátéve, a gyanúsítottak közötti szoros kapcsolatrendszer, egyes elkövetőtársak elérhetetlensége is veszélyeztetik a bizonyítást, meg az is, hogy

„az egyik gyanúsított érdekkörében a büntetőeljárással összefüggő iratokat találtak, valamint felmerültek a bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is”.

Mint írják, Matolcsy esetében a bűnismétlés veszélyét nem zárja ki a büntetlen előélet, sem az, hogy már nem a jegybank elnöke. „A bűnismétlés nem kizárólag a már megkezdett konkrét bűncselekmény folytatásának veszélyére vonatkozik, hanem újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének a reális veszélyét is jelenti” – írják, hozzátéve, Matolcsynak a bizonyítékok alapján informális irányító szerepe van, ezért fennáll a bűnismétlés veszélye.

A közlemény szerint az elsőfokú bíróság már alaposan megvizsgálta az enyhébb kényszerintézkedések lehetőségét, azonban Matolcsy kapcsolatrendszere miatt kockázatosnak találták a bűnügyi felügyeletet is, ami

„önmagában nem akadálya a közvetett kommunikációnak, az elektronikus kapcsolattartásnak vagy a bizonyítás másokon keresztül történő befolyásolásának, ezért a kapcsolattartási tilalom sem elég, amikor az eljárásban érintett vagy érintetté váló személyek köre még nem teljesen ismert”.


Forrás

Érdekességek

Voters pummel GOP out of power

Elhallgatta kuponakciói kellemetlen részleteit a csalafinta Auchan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF362.78Ft
05 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 14:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 14:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF323.36Ft
05 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Nov 2026 14:10 UTC
Latest change: 05 Nov 2026 14:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »