
- Sokaknak nehezen feldolgozható meglátni a saját vagy hozzátartozóik nevét az ügynökaktákban.
- Indentitáskrízist és családi krízist egyaránt okozhat, újratraumatizálhat, szorongásos zavarok kialakulásához vezethet, indulatossá vagy éppen depresszívvé tehet a múlttal való, sokszor kényszerű szembesítés.
- A 444 által megkérdezett családfakutatók, pszichiáterek és terapeuták szerint ezzel együtt is jogos társadalmi igény és a gyógyulás előfeltétele az, ami történik.
-
Mi kell ahhoz, hogy ne családi acsarkodáshoz vezessen a nyilvános akta? Ítélkezés helyett empátiára, a fekete-fehér gondolkodás meghaladására, a megismerés és megértés szándékára is szükség lesz.
- Transzgenerációs szemléletben dolgozó családfakutatókat, pszichiátereket és a trauma gyógyításában jártas pszichoteraputa szakértőket kérdeztünk.
Bár a nyilvános ügynökaktákra sokan és régóta várnak, lesznek, akiknek sokkoló és komoly lelki megrázkódtatásokkal járó tapasztalat mindez, és krízisként élik meg a következő időszakot.
Vélhetően közéjük tartozik majd az a férfi is, akit annak idején erőszakkal szerveztek be az ügynökhálózatba: zsarolták, életveszélyesen megfenyegették, egyebek mellett azzal, hogy ha nem működik együtt, akkor „jönni fog egy autó, ami véletlenül elütheti a gyerekeit”. „Lászlónak – nevezzük így – borzasztó gyötrelmeket, többek között súlyos depressziót, szorongást okozott az ügynökmúltja, ami teljesen szétrombolta a családi életét. Ekkor kért segítséget” – mondja Dr. Hárdi Lilla pszichiáter, pszichoterapeuta, a szervezett erőszak áldozatait támogató Cordelia Alapítvány orvosigazgatója. Hozzáteszi: „a beszervezés – ahogy László esetében is – sokszor erőszakkal, zsarolással történt, ami önmagában traumatizálhat, később pedig PTSD-t, vagyis poszttraumás stressz zavart okozhat”.
Dr. Hárdi Lillától megtudtuk: a PTSD egy jelentős része megfelelő megküzdési mechanizmussal rendelkező személyek esetében spontán is gyógyulhat, az érintettek jól és – a lehetőségekhez képest – kiegyensúlyozottan, a családi élettel kompatibilis módon élhetik az életüket.
Azonban ennek a traumával terhelt múltnak a teljesen váratlan feltárása és a tény, hogy ezzel akaratuk ellenére szembesítik az érintetteket: elkövetőket, áldozatokat és a hozzátartozóikat is újratraumatizálhatja.
Ez megnyilvánulhat szorongásban, feszültség- és félelemérzésben, ha pedig tovább súlyosbodik a helyzet, akkor depresszív hangulat, alvászavarok is kialakulhatnak, koncentrációs nehézségek és memóriazavar is jelentkezhet.
Emellett a történtekre adott reakciók között az agresszív megnyilvánulások vagy az izoláció is megjelenhet – és oda vezethet, hogy az addig jól funkcionáló személy egyszer csak diszfunkcionálissá válik, és egy őt izoláló buborékban találja magát.
Ugyanakkor mindezekkel együtt Dr. Hárdi Lilla is egyetért abban, hogy az embereknek joguk van megtudni, kik és mit jelentettek rólunk vagy a szüleinkről, és ezt miképpen tették. De azt is fontos látni, hogy ami most történik, az komoly pszichológiai, szociológiai, egészségügyi, sőt szakmai és etikai kérdéseket is felvet.
„Egy segítő szakember, például egy pszichiáter vagy egy pszichológus dolga az, hogy az elesetteket és a szenvedőket segítse. Csakhogy sokszor az elkövető az, aki szenved, és aki – ahogy azt már számos kutatás és a fenti eset is igazolta – sokszor éppúgy áldozat.







