Vitézy Dávid: Ötszörösére emeljük az útfelújításokra szánt keretet

Megkezdődött a 7-es főút Siófok és Zamárdi közötti szakaszának felújítása, amellyel párhuzamosan Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter megerősítette, hogy a 2027-es költségvetésben ötszörösére emelték az országos közúthálózat felújítására szánt forrásokat.

A nyári főszezon lecsengése után a Magyar Közút saját szakembereivel és gépláncával végzi a munkálatokat a töreki bekötőút csatlakozásának térségében – derül ki a miniszter november 7-ei Facebook-bejegyzéséből. A beavatkozás során több szakaszon gépi burkolatmarást, új aszfaltréteg építését és padkarendezést hajtanak végre. A forgalom fenntartása érdekében szakaszosan dolgoznak, de az arra közlekedőknek félpályás korlátozásra, jelzőőrös forgalomirányításra és időszakos torlódásokra kell számítaniuk.

Amíg Lázár János minisztersége alatt a Mészáros-féle autópálya-koncesszióra évente több százmilliárd forint ment el, addig a meglévő hálózatra állami, kormányzati forrásból alig költöttek

– fogalmazott Vitézy Dávid. A miniszter kiemelte: a cél, hogy ne csak új utakat építsenek, hanem a meglévőkön is biztonságosabb legyen a közlekedés. Ennek érdekében a 2027-es költségvetésben az eddigi 20 milliárd forintról 100 milliárd forintra növelték az útfelújítási keretet, emellett a Magyar Közút üzemeltetési költségeit is megtoldják jövőre 30 milliárd forinttal.

A tárcavezető hozzátette, az állami közutak érdemi megújításához az európai uniós forrásokra is számítanak, amint arról a Magyar Péter vezette kormány infrastrukturális tervei kapcsán már korábban beszámolt.

A közlekedési kormányzat az elmúlt hetekben több lépést is tett a korábbi autópálya-szerződések felülvizsgálatára. Szeptemberben Vitézy bejelentette, hogy a koncesszió megszüntetése után a Magyar Közút veszi vissza a hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését és fenntartását. Ezzel párhuzamosan a kabinet érvénytelennek minősítette Lázár János korábbi döntését az M6-os autópálya koncessziós opciójának lehívásáról, így azt a szakaszt nem adják át a Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségébe tartozó MKIF-nek.

The post Vitézy Dávid: Ötszörösére emeljük az útfelújításokra szánt keretet first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kovács Attila: A magyar focival kapcsolatban mindig felszakadnak a régi sebek. Rohadtul rossz érzés

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói merénylő otthonában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF363.29Ft
08 nov · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 08 Nov 2026 02:25 UTC
Latest change: 08 Nov 2026 02:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF325.99Ft
08 nov · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 08 Nov 2026 02:25 UTC
Latest change: 08 Nov 2026 02:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀


Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


könyv borító

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

Süllyedő szigetről új lakónegyedbe.

-- aztán vissza -- „Életünk darabjait magunk mögött hagytuk”: Ha a sziget elsüllyed, én is elsüllyedek vele” – mondja Delfino Davies (a szigetegyik ős-lakója), és mosolya egy pillanatra…

Tovább »